Az "Egyesületek és Vállalkozók Napja" 2008-ban került első alkalommal megrendezésre, ötletgazdája Klippel Henrik a Metálpack Kft ügyvezetője volt. Az Önkormányzat szervezőként, támogatóként örömmel állt a kezdeményezés mögé.

Mindebből sikeres, hangulatos rendezvénysorozat alakult ki a hartai Duna-parton.

Az évek során a kezdeti lendület kissé alábbhagyott, ennek okán úgy tünt talán célszerű az időközben útjára indított " Őrült Hajók Versenye" eseménnyel összevonni.

Így is történt ez az elmúlt 3 évben, el kell ismerni nem a legszerencsésebben, legalábbis a vállalkozások megítélése szerint.

Fentiek következtében a vállalkozók egy részével egyeztetve közös nevezőre jutottunk, miszerint: önálló rendezvényként próbáljuk újraindítani a valamikori kiváló eseményt.

 

TISZTELETTEL HÍVUNK ÉS VÁRUNK MINDENKIT SZEPTEMBER

28-ÁN SZOMBATON A SPORTPÁLYÁN!

PROGRAM:

- KAPUNYITÁS 15.00 órakor

- LOS BANDITOS 18.00 – 19.00

- KALUS TRIÓ 19.30 – 21.00

- NEW GENERATION 21.30 – 23.00

- RETRO DISCO 23.00 órától

A hagyományok szerint ilyenkor a vendéglátást maguk a résztvevő egyesületek, vállalkozók oldják meg. A büfékben: ITALOK, LÁNGOS, SÜLT KOLBÁSZ kapható! A szükséges vendéglátó jegy /bon/ illetve helyigényüket kérjük 09.16-ig jelezzék a 78-407-853-as telefonszámon!

A szervezők nevében: METÁLPACK KFT

Harta 2019.09.09.