HARTA NAGYKÖZSÉG HONLAPJA

    A honfoglalás előtt avarok lakták ezt a területet. Az Árpád-házi királyok idején Fejér megye solti járásához tartozott az akkori település.

    Hartára vonatkozó legrégebbi írásbeli említés egy 1289 évből való adománylevélben olvasható. 1409-ben Egyházasharta, 1455-ben Nagy-Harta néven említik az oklevelek, ekkor Mikolai Mihály és Bálint birtoka.

A török uralom alatt 1573-ban a település, mint a Székesfehérvári vár tartozéka, még adóköteles volt, az 1686-os összeíráskor már szétdúlt, sivár helységként említik, az elnéptelenedett települések között szerepel.

Az elszikesedett, mocsaras terület benépesítésére a XVIII. század elején
– 1723-24 között az akkori földesúr, gróf Ráday Pál Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből bevándorolt ágostai evangélikus és református vallású németeket telepített le birtokán.
/Ráday Pál és az első telepesek közötti szerződés 1724. június 9-én kelt./
E tényből adódik a község német-nemzetiségi eredete.  A község gyors fejlődése a Ráday családnak – Ráday Pálnak és feleségének Kajali Klárának – volt köszönhető. Harta akkori életére vonatkozó legtöbb adat a Ráday levéltárban található.  

  Az evangélikus anyakönyveket 1733 óta vezették, a felekezet 1759-ben építette első imaházát, 1798-ban épület fel a templomuk. A reformátusok 1835-38 között klasszicista stílusban építettek templomot.
A hartai római katolikus vallásúakról 1923-ig a dunapataji plébánia anyakönyveiben található bejegyzés. Az egyházközség templomát 1943 pünkösd másnapján szentelték fel és 1945 augusztusától önálló lelkészség lett.
   

    A községet sokszor sújtotta árvíz. 1852-ben a tűzvész majdnem teljesen elpusztította. A tűzvész után alakult ki a község rendezett képe. 

    A XIX. század végén gróf Teleki József, az MTA, a kalocsai érsekség, Bauer Rudolf, a Magyar Királyi Kincstár, Boronkay György és Darányi Kálmán voltak Hartán birtokosok.
A községhez tartozott Dunatetétlen puszta, Érsekiharta puszta, valamint a XVI. században még önálló településként szereplő Hartai-mikla és Hartai bojár puszták, végül a Dunapataji községtől 1909-ben és 1913-ban átcsatolt Vejte és Pataji bojár puszták.
 

    A Duna nemcsak veszélyt jelentett a lakosság számára, hanem sokaknak biztosított megélhetést. A századfordulót követően kb. 140 hartai hajós állt alkalmazásban osztrák és magyar hajózási társaságoknál. Öt vízimalom is működött itt a század első felében.

    A II. világháború után az 1947-48-as évek jelentős változásokat hoztak a falu lakosainak életében. Államközi egyezmény alapján 287 hartai német család kitelepítésére, a Felvidékről és a Délvidékről 243 magyar család betelepítésére került sor.
 

    A szövetkezetek 1949 őszétől működtek Hartán. Egyesüléssel 1975-ben két tsz maradt, a Lenin és az Erdei Ferenc Tsz. A rendszerváltás után ezek Agro-Harta és Erdei Ferenc néven tovább működtek, jelenleg gazdasági társaságokként működnek növénytermesztő profillal.
Legfontosabb növények a búza, kukorica, napraforgó, a háztáji művelésben a vöröshagyma és a fűszerpaprika. Jelentős az állattenyésztés is: sertés, szarvasmarha, csirke, juh. 1963-tól működött a Solt-Harta és Vidéke Áfész. Takarékszövetkezet 1957-ben alakult. 1947-ben önálló község lett Dunatetétlen.

HARTÁRÓL ÍRTÁK:

• Gallé Tibor válogatásában és összeállításában Adalékok Harta történetéhez - 1983.Népszava Lap és Könyvkiadó
• Boross Marietta: A Hartai festett bútorok /Bemahlte Bauernböbel von Hartau/ 1982. Tankönyvkiadó Budapest
• Fél Edit: Harta néprajza Néprajzi füzetek 2. Budapest 1935.
• Ruházkodás Hartán Népünk és Nyelvünk VI. 1934.
• K. Csilléri Klára: A hartai bútor Cummania X. 375/1987.
• H.Barta Lajos: Harta /...és hartaiak mondják kétezer küszöbén.../
• Dr. Feketéné Kordé Katalin: Harta /Hartau/ 2005. Via Tours Kiadói Kft. Kecskemét