HARTA NAGYKÖZSÉG HONLAPJA

A községi és a hartai vezetés 1990-ben találkozott először. A közigazgatási kapcsolatfelvételt hamarosan a kulturális-, majd a sportegyesület találkozása is követte. A gyermekek csereüdültetésben vettek részt, a munkások szakmai tapasztalatszerzés érdekében munkavállalási engedélyt kaptak.
A szoros kapcsolat fennmaradását segítik az ősök eredetében és népi kultúrájában, valamint viselkedésükben felfedezhető közös vonások.
Lossburg, Németország Baden-Würtenberg tartományában, a Kinzig folyó völgyében fekszik.

A mai „Kinzigtal” hangulatos fekvésű települései festői képet nyújtanak. A táj az idegenforgalom számára sokoldalú kínálatot nyújt. Megtalálhatók itt az információkra igényesek, a pihenésre, a gyalog- és kerékpár-, lovas vagy vízitúrázásra vágyók, a történelmi romantika vagy a természet szerelmeseinek igényét kielégítő szórakozási lehetőségek. A téli sportot kedvelők is gyakran keresik fel a sífutásra alkalmas terepet. Egész éven át gazdag rendezvénysorozat szórakoztatja a helybelieket és a vendégeket egyaránt.

A néphagyományok felélesztése és az újabb lehetőségeket is alkalmazó kulturális rendezvények nagy tömegeket vonzanak.

A táj képe:

Baden-Wüttenberg, és a tőlük keletre elterülő Hessen vidékének nagyobb részét a Rajna, a Neckar és a Duna völgye által közrefogott Feketeerdő középhegysége foglalja el.

A hegyvidék nyugat felé meredeken, északi és keleti oldalán szelíd lejtőkkel ereszkedik a folyóvölgyekre. A déli kristályos kőzetekből álló vonulatai magasabbak, szűk völgyei déli irányban nyitottak. Tavai a jégkorszak maradványai. Nyugati határa a közel 30 km széles Közép-Rajnai síkság beszakadás által keletkezett árka, amelyet a Rajna és mellékfolyóinak a hordaléka töltött fel. A talaj felső rétegét lösz alkotja. Wüttemberg dombos vidéke a Feketeerdőtől keletre, a Dél-német fennsíkon terül el. A Neckar, a Kocher, a Jagst és a Tauber folyók völgyei termékeny síkságok. 

A keletre emelkedő Sváb Alb dombvidéke, a Sváb-bajor medence jurakori rétegeinek a pereme, a Neckar és a Duna vízválasztója. Számos mély völgy teszi festőivé. A Neckar felé meredeken esik le, a Duna felé szelíden lejt. A magányos mészkőkúpjain híres, a térségben uralkodó német családok (Hohenstaufen, Hohenzollern) egykori várainak maradványai nyújtanak érdekes látványt.
A hegyvonulatok mészkőrétegei cseppkőben gazdag barlangokat rejtenek. Az északnyugati lejtőkön szőlők és gyümölcsösök települtek, a kopár és zord, hűvösebb éghajlatú Rauhe Alb lejtőin rozs, kukorica, zab és burgonya terem.
A Sváb-bajor medence a Felső-Rajna völgyétől keletre, a Bajorerdőig terjed. A medence triász és jurakori rétegei lépcsős felszínt képeznek. Ezeket erdőknek és teraszoknak nevezik. A Dunától délre az Alpok glaciális törmelékei és a végmorénák sora különleges vízhálózatot alakított ki.

Történeti visszapillantás

Krisztus utáni századokban az alemannok germán törzse lakta a Felső-Majna vidékét. Harciasságukat és katonai erejüket bizonyítja, hogy 253-ban a római limesen túl, Milánóig pusztítottak. Julianus császár 357-ben elfoglalta és elvette tőlük Elzászt, amit csak száz év múlva sikerült visszafoglalniuk. 496-500-ban Clodvig frank király hódította meg az alemannok földjének nyugati részét, majd a keleti gót birodalom bukása, -Theodorich királyuk halála- után, az egész terület Nagy Károly frank uralma alá került.

A X. században Alemannia külön hercegséggé alakult, majd 1096-ban a Staufen és a Zahringen hercegi családok birtokában kettévált, a Staufenek birtoka lett Alemannia, a Zahringeneké a keletebbi sváb hercegség. A területi elhatárolódást az alemann és sváb nyelvjárás lekülönülése követte.
Baden-Wüttemberg tartomány a történelem során, évszázadokon át nem alkotott egy egységet, területe több uralkodóhoz tartozott.

Baden, mint XIX. századi nagyhercegség a Rajnától keletre, Hessen, Pfalz, Wüttemberg és Hohenzollern között feküdt.
Ősi germán népei az alemannok voltak. A középkori német császárság megalakulása óta az alemann- (vagy sváb) és a Zharingeni család vitt jelentő szerepet. A család leszármazottai, a Hermannok uralkodtak a középkoron át. IV. Rudolf 1361-ben egyesítette a családi birtokokat és hercegnek (Fürst) címezte magát. 1527-ben örökösödés révén ismét a két Felső- és Alsó Baden őrgrófságra oszlott szét. 
A XVI. Századi vallási különbségek következtében fellépő erőszakosságok itt jelentkeztek. A baden-baden-i ág alapítója, III. Bernát, népével együtt áttért a protestáns hitre. Utóda a katolikus hiten nevelkedett II. Fülöp elűzte a protestáns tisztviselőket. Az őt követő Fortunátus Edward is a protestánsokat üldözte. Fia 1627-től kapta meg az apai őrgrófságot, és ismét engedélyezte a katolikus vallás gyakorlását. Badenbe jezsuitákat telepített és rájuk bízta az ellenreformáció megvalósítását. Az itt élők sorsát nehezítette a nagy anyagi és személyi pusztításokkal járó 30 éves háború. Az unoka Lajos Vilmos (1677-1707) uralkodása idején XIV. Lajos francia király rablóhadaitól, azt követően Lajos György (1707-1761) alatt a birtokszerzési harcoktól szenvedtek az itt lakók. Ágost Györggyel 1771-ben kihalt a badeni ág, a grófság a durlachiak birtokába ment át.
A badeni-durlachi ág alapítóját, Ernőt, fia, II. Károly követte, aki 1555-ben áttért a protestáns hitre. Az ő György nevű fia (1573-1638) egyesítette a dularchi őrgrófságot, majd 1662-ben lemondott fia, II. Frigyes javára és buzgó protestánsként harcolt a Tilly király mellett, ám vereségett szenvedett és Genfbe menekült. A győztes Tilly katonái azonban elpusztították a grófságot.
VII. Frigyes idején, az 1677-1700 között folyó rablóhadjáratok a lakosság háromnegyed részét kiirtották, javaikat elpusztították. 
A pusztulás mértékére utal a feljegyzés, miszerint, az 1697-ben visszatérő őrgróf nem talált magának lakható kastélyt. 

A spanyol örökösödési háború vérengzései miatt folytatódott a nép nyomora, az őrgróf ismét elmenekült. Fia II. Károly Vilmos a kormány székhelyét az általa alapított Karlsruheba tette át. Unokája Károly Frigyes (1738-1811) alatt végre békés gazdálkodás folyhatott, a nép viszonylagos jólétben élt.
A század végén ismét a franciák hódították meg a területet, de Károly Frigyes I. Sándor cár rokoni segítségével az 1803-as birodalmi béke értelmében kárpótlással együtt visszakapta, és elnyerte a választófejedelmi méltóságot. Katonai segítséget nyújtott Napóleonnak, amiért újabb területekhez jutott. 1806-ban feleségül vette Napóleon nevelt lányát, és újabb grófságot és lovagi birtokot nyert, a császár engedélyével nagyhercegséggé emelte Badent, amelyhez hozzátartozott Pfalz is. A 65 évig uralkodó nagyherceget unokája Károly Lajos követte a birodalom élén, aki a lipcsei csata (1813) után a Napóleon elleni szövetségbe, majd az 1815-ös bécsi kongresszuson a német szövetségbe lépett. Második feleségétől származó fiai a Hochburgi hercegek örökölték a trónt. A nagyhercegség a XIX. században szövetségre lépett Poroszországgal és az Észak-német szövetséggel. 
Napjainkban Németország jelentős ipari térsége. Gép-és faipari, valamint a sörgyártás nagy hírű városai Mannheim, Karlsruhe, Freiburg, Heidelberg, Durlach, Offenburg, Rastatt és Konstanz. Kiemelkedő hírű és szépségű fürdővárosa Baden-Baden.

Wüttenberg

1803-ig Wüttenberg, régen Wirtemberg. A középkorban, a Német-római Birodalomhoz tartozó szabad állam. 1918-ig királyság volt Bajorország, Baden, Hohenzollern hercegségek és Svájc közötti tartomány. 
Területe 84-ben került a rómaiak kezére. A III. században az alemannok foglalták el, őket a frankok győzték le, azt követően a XIII. századig a sváb hercegséghez tartozott, Württemberg grófjainak ősatyja a Rottemberg várában székelő Konrád egyre nagyobb birtokra és hatalomra tett szert. Az 1495-ben hercegséggé lett országot, a sváb szövetség 1519-ben eladta Ausztriának. Ulrich herceg 1534-ben visszafoglalta és elterjesztette a reformációt. A harmincéves háború pusztításai, majd az azt követő birtokharcok nyomán tönkrement a sokat szenvedett ország.
1737-et követően indult meg a regenerálódás, majd a gazdasági megerősödés. I. Frigyes (1797-1816) előbb választói hatalmat nyert, majd a rajnai szövetséghez csatlakozva 1806-ban királynak kiáltotta ki magát. A XIX. század második felében Poroszország szövetségeseként lépett fel. II. Vilmos az 1918-as forradalom miatt lemondott a trónról és a Wüttemberg hercege címet vette fel. 
Ipari központjai nagyvárosokká fejlődtek: Stuttgart, Friedrichstal, Reutlingen, Ulm, Heilbronn, Göppingen, Rottweil és Ludwigsburg (az orgonakészítés központja). Területének csaknem fele –a hegyvidék kivételével termékeny- szántóföld. Gabonaféléket, ipari növényeket és szőlőt termesztenek.
 

A keleti részét a Sváb-bajor medence nyugati része és a Sváb-Alb eltérő morfológiai adottságai teszik változatossá. A Sváb hercegség a Vogézektől a Leich folyóig terjedt.
Ősi lakói az alemann törzshöz tartoztak, akik 496 után frank uralom alá kerültek. A német Karolingok kihalása után nyert önállóságot. 919-1080 között különböző hercegi családok, azt követően a Hochenstaufok uralma alatt állt. A család kihalása után a hercegség kisebb területekre bomlott, és a neve is megszűnt. Elzászt a Habsburg család szerezte meg, a déli hegyes vidéken a svájci kantonok alakultak ki. A terület legnagyobb részén a Württemberg grófok, Badenben a Zahringen grófokuralkodtak. Számos kisebb fejedelemség (Hohenzollern), püspökség (Augsburg) és birodalmi város jött létre.
 

Lossburg

A Pforchein –Freundenstadt- Freiburg vonalat érintő 294-es főút mentén, vasúton Entingen –Freundenstadt- Hausach vonalon érhető el.
A Feketeerdő keleti peremén, a Rajnába ömlő Kinzig és Neckar folyó közötti dombvidék faluja. A körzet központjához Freundenstadthoz 7 km-re, a Kinzingtal idegenforgalmi térség keleti határát jelentő út mentén fekszik. A lossburgi hágó a középső Feketeerdőnek a legalacsonyabb, mintegy 665 méter magas része, rajta keresztül halad a Freundenstadt és Schramberg közötti út és vasút. A Kinzingtal –vasutat 1886-ban nyitották meg. Területileg teljesen összeépült az 1938-ban hozzácsatolt Rodttal.
Közigazgatásilag hozzátartozik 1971 óta Sternek, valamint 1974 óta Lombach, Schömberg, Wittendorf és Huszonnégyudvar. Lakóinak száma 6700.
Lossburg helyneve –mint azt a még fennmaradt vármaradványai is igazolják-, a népi emlékezet szerint „Schlossbuckel”- re vezethető vissza. Az alapfal maradványait 1975-ben feltárták, ám a megőrzése érdekében lefedték és visszatemették.
A helynév első írásos említése Karintiai Szent Pál archivumának egy oklevélben, 1282-ben fordult elő. Jelentőségére utal, hogy a dokumentumok szerint Geroldseck urai még 1301 előtt kísérletet tettek várossá nyilvánítására, vásártartási joga azonban évszázadokra fennmaradt. 
1252 után került át a birtok a Geroldsecker uradalomhoz. Az általuk 1252 és 1272 között építtetett vár körtoronyának. A szájhagyomány szerint, a lakóvár kastélykápolnája még 1493-ban állt, a következő századra már csak romja maradt. 
Miután a lossburgi Geroldseck vonal feltehetőleg 1468 után kihalt, a helységet Lombachhal Wirtemberggel és Scömberggel együtt elzálogosították. 1501 után Lossburg a Lombachot, Schömberget és Wittendorfot is magába foglaló hatalmas uralomhoz tartozott. A gazdasági fejlődés időszakából a régi templomai maradtak fenn, építési stílusuk és díszítésük az elmúlt korok atmoszféráját tolmácsolja.
Lossburgban napjainkig fennmaradt az ősi zenei kultúra, a fúvós hangszerek ismerete ma is általános. Zenekaruk a programok állandó szereplője.

A mai virágokba öltözött falu „a boldogságot nyújtó klimatikus gyógyhely”. A tiszta levegő, az erdei séta nyugalma és a zavartalan horgászás felfrissít. A hegyvidék kellemes sétaútjai, játékparkjai, szabadtéri- és fedett fürdőmedencéi csábítják az élményre és kikapcsolódásra vágyókat.
Partnerkapcsolata régi keletű a francia Anse községgel. Népeik közös történelmi múltja is erősíti az együttműködést.

A 20 éves baráti kapcsolat emlékére Lossburg és a falu polgármesterei 1989. május 13-án Anseban egy kősziklára márvány emléktáblákat helyeztek. Az ünnepélyes avatás zenei programját a helyi zenekar szolgáltatta.

honlapoldala: www.lossburg.de