Projekt neve: Kompetencia alapú oktatás bevezetése Hartán
Projekt leírása:
„A kompetencia alapú oktatás bevezetése Hartán” című projekt keretében – a 2009/2010-es tanévben - két óvodai és hat általános iskolai csoportban indult el szeptemberben az innovatív fejlesztő munka. A komplex óvodai programcsomag szerinti fejlesztésben három óvónő vezetésével 40 gyermek vesz részt. A szövegértés-szövegalkotás programcsomag különböző típusait négy pedagógus vezette be. Az "A" programcsomag az 1.a és az 5.a osztályokban, a "B" típus a 7.a, a "C" programcsomag a 4. osztályban került bevezetésre, összesen 82 tanulóval. A Matematika „A” programcsomag az 1.a, a 2.a és az 5.b osztályokban három pedagógus vezetésével, 56 tanulóval került bevezetésre. A szociális kompetencia programcsomagot a 4. osztályban vezettük be. A tantárgytömbösített oktatás magyar és matematika tantárgyak keretében az 5.a és 5. b tanulócsoportokban, a földrajz, kémia, biológia órák tömbösítése a 7.a osztályban valósult meg.
Kompetencia alapú oktatáson a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatást értjük, amely lehetővé teszi, hogy a külön-külön fejlesztett kompetenciák szervesüljenek, és alkalmazásuk életszerű keretet, értelmet nyerjen a gyerekek számára. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele a pedagógiai módszertani kultúra megújítása, melynek lehetséges eszköze a problémaközpontú tanítás vagy a cselekvésből kiinduló gondolkodásra nevelés, a felfedeztető tanítás-tanulás, a megértésen és tevékenységen alapuló fejlesztés.
Az óvodai és iskolai pedagógiai fejlesztéseket segítik a beszerzett eszközök: fénymásoló, nyomtató, pedagógus laptopok, CD és DVD lejátszók, digitális fényképezőgép, Meseláda, Varázsláda, Lénárt-gömb, valamint a tanulói eszközök, könyvek, munkafüzetek.
A projektben résztvevő intézményegységek:
Ráday Pál Általános Művelődési Központ, Napközi otthonos Óvoda
Ráday Pál Általános Művelődési Központ, Általános Iskola
Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Harta Nagyközség Önkormányzata
6326 Harta, Templom u. 68.
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége:
Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága
Társadalmi Megújulás Operatív Program
1055 Budapest Bihari János utca 5.
www.nfu.hu
www.okmt.hu

