Aki már betért a hartai falumúzeumba, az láthatta, hogy milyen festett bútorokat készítettek korábban a községben.
1690. évi összeírásban az elpusztult helységek között szerepelt Harta is. A 18. század elején gróf Ráday Pál hartai földbirtokos hívására több német és szlovák család érkezett Hartára.
A német telepesek magukkal hozták a bútorkészítés, bútorfestés mesterségbeli tudását, de az itt készített bútorokon már a környező magyar mezővárosok kultúrájának hatása is felfedezhető volt. A hartai bútorfestés központi motívuma a reneszánszban gyökerező centrális elrendezésű kék alapon színes, korsóba vagy kehelybe állított virágcsokor vagy virágkompozíció.

A témát részletesen tárgyalja Dr. Boros Marietta: A hartai festett bútorok című könyve (Mikszáth Kiadó – Magyar Néprajzi Társaság, Budapest 1999.
A település újjáépítésének a kezdetétől, 1723-tól, több mint száz éven keresztül legtöbbször tölgyfából, de mindenképpen keményfából készült bútorok voltak a jellemzőek. Ezek natúr színűek voltak. Csak ezután kezdték fenyőfából készíteni a bútoraikat. Johan Kaszt volt az, aki az első színes bútorokat készítette. A magával hozott forma és színvilágot a hartaiak elfogadták és ők is elkezdték alkalmazni. A két világháború között komoly megélhetést jelentett a bútorfestés a településen. Az asztalos és festői munkákat is férfiak végezték. Az intarziás jellegű bútorok egész felületét aprólékosan, részletesen készítették el a jellegzetes stilizált virágmintákkal és a vonalkákkal együtt. Jelenleg hárman foglalkoznak még a hagyományos festéssel a településen.
A bútorfestés hagyományait kívánja művészeti iskolánk képző- és iparművészeti oktatás keretében átörökíteni. Oktatni a hartai fiatalok részére, hogy ez a szép hagyomány hitelesen, teljes szépségében maradhasson fenn.
A szak tankönyveként Schneider Péterné: Festett tárgyak című kiadványa a tanszak tankönyveként használható.
Schneider Péterné népi iparművész vállalta a Hartai Művészeti Alapiskolában a hagyományos bútorfestés oktatását. Kallo Jánosné (Kőszegi Erzsébet) hartai nemzetiségi pedagógus a kézműves gyakorlati ismeretek oktatása mellett a hartai népi hagyományok oktatását is nagy hozzáértéssel végezte.
Fatárgykészítő-bútorfestő szak helyi tantervéből:
Nemzetiségi ismeretek megalapozása:

Az előképzősök komplex művészeti tantárgya teremt lehetőséget a nemzetiségi ismeretek megalapozására.
• Harta történetét feldolgozó könyvek, dolgozatok megismerése
• Múzeumlátogatás (több alkalommal, szobánként)
• Néhány mondóka, dal a nemzetiségi német nyelven, szólások, bölcsességek megismerése
• Nemzetiségi viselet – felnőttek, gyermekek ünneplős és hétköznapi ruházata
• Ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó helyi hagyományok, rigmusok (népi, nemzetiségi szokások pl. lakodalmas – tánccsoport videofelvétele…)
• A falu mesterei, művészei (látogatások) – festő, bútorfestők, kosárfonó, fafaragó…
• A régi falus életről idősek meghallgatása, képek, írott anyagok gyűjtése
• A falu régi épületei
Idősek meghallgatása:
• A „Haup” készítéséről, hajviseletről
• Ruhaviseletről, kapcsolódó szokásokról
• Tutyikötésről, színekről, mintákról
• Régi játékszerekről- fonallabda, csutkaló
Műhelyelőkészítő foglalkozás:
Alapfok 1-2.évfolyam 
A műhely-előkészítő foglalkozások során a tanul a képzés több területével ismerkedhet meg.
Olyan alapozó és speciális ismeretek, készségek biztosítása, mely lehetővé teszi a megalapozott tanszakválasztást.
Gyermeki kézimunka: természetes anyagokkal, terményekkel, agyaggal, textillel, fonallal, gyöggyel, gipsszel...
- rongyszövés, fonalszövés kereten, körmöcskén és kézen
- hangszerek (papírhenger, szög, termény…)
- rongybaba, báb
- nemezelés
- hímzés (keresztszemes)
- gyöngyfűzés, szövés
- agyag- bábkészítés, tál…
- a hartai festés mintái, színei – másolás, színezés, rajzolás
- raffia fonása, varrása
- csuhéj- , csutkajáték
Bútorfestés tantárgyi tervezete:
Kezdő növendékek részére:
- Ismerkedés a hartai bútorfestéssel és annak hagyományával
- Festék keverés az előírt hét színből. Köralakú festési próba
- Cicaszőr ecsetgyártás
- A hartai bútorfestésben leggyakoribb virágok:
1. rajz: nyolcas – 5 virágszirmú szíves – rózsa – tojásvirág rajzolása, festése, satírozása
2. rajz: szív – alma – patkó – lóherevirág rajzolása, festése, satírozása
3. rajz: pontos – nyolcas V-betűs – nyolcas-szirmos – repülő – 3 pontos virágok rajzolása, festése, satírozása
4. rajz: madárka – repülő madárka – kosár – kehely – kerek levelek rajzolása, festése, satírozása
5. rajz: kiegészítő virágok: gomba – csillagvirág – zabszemlevelek – krauthinkli – macskaköröm – strihák – 6-8 szirmú virágok rajzolása, festése, satírozása
További feladatok:
- Pöttyözések bordó, piros, narancs színnel, egyenes és négyszögletes, valamint köralakban
- Pontozó virágok festése több színnel
- Strihák egyenes vonalban való festése
- Strihák köralakban való festése
- Fakanál festése leveles mintával
- Fakanál festése striha-vonalas mintával
Haladó növendékek részére:
- Ismétlések előző évben tárgyal anyag alapján
- Festék kevesér hét színnel – köralakban való festés
- Ecsetgyártás cicaszőrből
- Köralakú szerkesztés: leveles motívum vázlatfüzetben és fára. Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása.
- Köralakú motívum strihás mintával Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása.
- Egyenes szerkesztési forma (leveles mintával Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása.
- Egyenes szerkesztési forma leveles mintával Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása.
- Egyenes szerkesztési motívum strihával Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása.
- Kosárból kiinduló virágcsokor kehelyből kiinduló virágcsokor. Szerkesztése, rajzolása, festése, satírozása
