Az intézet alapítása:
Az 1867-es Kiegyezést követően az igazságszolgáltatás reformjaként elfogadott 1878. évi v. Tv. A magánelzárás rendszere helyett az - az akkor Európában már általános - fokozatos rendszert vezette be. Megjelenését jelentős börtönépítési program követte.
A meglévő fegyintézetek mellé a század végére újabb büntetés-véqrehajtási intézetek létesültek, és kiépültek a fokozatos rendszer szellemében a közvetítő intézetek. A fokozatos rendszer célja az volt, hogy a hosszú (3 évet meghaladó) fegyház-büntetés és a szabad élet között követítsen, az arra érdemesek számára. A büntetés, - szabadulást megelőző - utolsó egyharmadnyi idejét szabadabb körülmények között, földművelési munkával töltöttél el az elitéltek.
Elsőként létesült 1883-ban a Kishartai Közvetítő Intézet. Wágner Pál földbirtokos a halálakor végrendeletében a Kishartai földbirtokát és annak felszerelését a magyar Államra hagyományozta, hogy azon az Igazságügyi
Minisztérium intézetet létesítsen az elitéltek földműves munkával történő foglalkoztatására. Az adományozó személyesen megtapasztalta a külvilágtól való elzártságot, annak minden negatív hatásával együtt, és a tétlenséget, ezért tette meg a végrendeletében a felajánlását.
A közvetítő intézetnek külön, az akkori börtönszabályoktól eltérő belső szabályzata volt, külön magatartási követelményekkel. Meg kell említeni, hogy az 1885-ben megtartott Római Börtönügyi Kongresszus kezdeményezte először a rabmunkáltatás átalakítását a földműves foglalkoztatás irányába. A Kishartai Közvetítő intézetben ez már egy évvel előtte ismert volt.
1884-ben 9 fő rabbal, 80 férőhellyel és 105. ha-on kezdte el működését a büntetés-végrehajtási intézet elődje. A Kishartai Közvetítő Intézet teljesen önálló intézményként működött. korabeli szabályozás szerint a legalább 3 évi fegyházra, vagy börtönre ítéltek a büntetés 2/3-ad részének kitöltése után szorgalmuk és jó magaviseletük alapján kerültek a közvetítő intézetbe. Rabok elhelyezésére kezdetben három épület szolgált, 80 férőhellyel. Az intézet első 10 évében 105 hektáron folyt a földműves munka és a gazdálkodás. A téli időszakban részben saját szükségletre, részben eladásra vesszőkosarakat és szalma lábtörlőket fontak az elitéltek.
A Kishartai Közvetítő Intézet több, mint 35 éven át működött.
1919-ben került sor országos büntető intézetté történő átalakítására, s a kincstári tulajdonban lévő ingatlan mellé bérbevett birtokokkal a rabgazdaság területe 2117 hektár lett.
A terület növelésével párhuzamosan került sor a működéshez szükséges létesítmények bővítésére.
Ennek oka kettős volt:
• Egyrészt a Trianoni békediktátum után új fegyintézetek kellettek, ezért a létszám itt is 400-450 főre nőtt.
• Másrészt az I. világháború utáni gazdasági nehézségek az önellátás felé terelték a figyelmet.
1944 őszén elrendelték az intézet kiürítését: az őrök és az elitéltek az állatállománnyal együtt a Dunántúlra indultak, ahonnan a rabok fokozatosan megszöktek.
Az elitéltek ismételt szállítása csak 1946-ban kezdődött meg, és az első években, átmenetileg a gazdaság területe csökkent.
1948-ban került sor az intézet mellett működő gazdaságok vállalatba tömörítésére. Az állampusztai országos Büntetőintézet befogadó képessége jelentősen megnőtt: a férfiak mellett női elitéltek elhelyezésére is sor került.
1951-ben megalakult az Állampusztai Igazságügyi gazdaság, s a tagosítások eredményeként a gazdaság területe 3500 hektárra nőtt.
1956-ban az elitéltek túlnyomó része az intézetből eltávozott, az állatállomány ellátását, és a sürgős munkát az őrség, valamint a polgári alkalmazottak és hozzátartozók végezték el. 1957-ben megszűnt a női elitéltek foglalkoztatása.
Az elitéltek nevelésének, belső életének irányítására 1959-ben új szolgálati ág - nevelési szolgálat - került felállításra.
Az ezt követő időszakban került sor a foglalkoztatás új alapokra helyezésére: az ültetvény telepítés eredményeként az intézetben folyamatosabb, kiegyensúlyozottabb lett a foglalkoztatás.
1974-ben a Solti Állami Gazdaság átvételével a működési terület a közel háromszorosára nőtt, s ma meghaladja a 12. 500 hektárt. Központi forrásból biztosított pénzeszközök felhasználásával új szálláskörlet épült a Solt-Nagymajorban.
Ezt rövidesen követte a minden szempontból elavult korhányi, majd a miklai szálláskörlet felszámolására, valamint ezt megelőzően, illetve ezzel párhuzamosan az állampusztai szálláskörletek bontására, új szálláskörletek építésére, felújítására, amelyekben jelenleg is működik a büntetés-végrehajtási intézet.
A büntetés-végrehajtásai intézet elhelyezkedése:
Az Állampusztai Országos Büntetés-vég rehajtási Intézet az ország legnagyobb területű, déli megyéjének, az alföldi Bács-Kiskun megyének a közepén helyezkedik el. büntetés-végrehajtási intézet egymástól viszonylag nagy távolságra, 24 km-re lévő két objektumból áll. Ebből az egyik, az intézet parancsnoki székhelyéül is szolgáló Állampusztai objektum Harta nagyközség közigazgatási területéhez tartozik, azonban a nagyközségtől mintegy 7 km. távolságra van. A másik objektum Solt város közigazgatási területéhez tartozik, a Solt-Nagymajori településrészen található, az objektum a város központjától mintegy 10 km-re helyezkedik el.
A büntetés-végrehajtási intézet elhelyezkedéséből adódó egyik fontos és a működést is alapvetően meghatározó sajátosság, a szervezeti egységek, telephelyek, munkahelyek közötti nagy távolság.
Elhelyezkedéséből eredően több olyan földrajzi, éghajlati sajátossággal kell számolni, amelyek alapvetően behatárolják az intézet, valamint a rabmunkáltatásra alapult a mezőgazdasági és kereskedelmi Kft. működését.
Ezek a sajátosságok: sík, mezőgazdasági művelésre, állattartásra alkalmas terület, jó minőségű termőtalaj, az évi napsütéses órák magas száma.
Az előzőekben részletezett sajátosságok okán mondhatjuk el azt az Állampusztai országos Büntetés-végrehajtási intézetről, hogy egy nyitott jellegű és mezőgazdasági munkáltatásra épülő, illetve alapított büntetés-végrehajtási intézet.